125 éves a szegedi gyufagyártás

Délmagyarország, 1983. április 26. Kedd; 73. évfolyam, 97. szám; 4. oldal (1. rész)
Délmagyarország, 1983. április 27. Szerda; 73. évfolyam, 98. szám; 4. oldal (2. rész)
Szerző: Bátyai Jenő

     A gyújtófejjel ellátott kis fapálcikák gyártása Szegeden 125 éves. Az „Első szegedi vegytani gyufagyár”-at 1858-ban létesítette a városban Neubauer József.
     A régi tűzcsiholó szerszámok: acél, kova, tapló stb. alkonya az 1800-as évek elején kezdődött, amikor a francia Pelletier gondolatát 1805-ben Chancel megvalósította: a mártógyufát, amelyet briquet oxygene-nek nevezett. A gyújtókat kettős rekeszű dobozba helyezte, külön mellékelve a kénsavat. A gyújtók tömény kénsavba mártva gyulladtak meg, amikor a káliumklorátból részben perklorát és klórdioxid keletkezett. Ez utóbbi vegyület okozta a gyulladást, mivel erős oxidálószer lévén a foszfort, a ként, a cukrot, a licopodiumot és a gyufafejre felvitt más anyagokat hőtermelés közben oxidálta, és a gyufa lángra lobbant. Az első, több hiányossággal rendelkező gyufát később többen tökéletesítették. A gyárak is egymás után létesültek Európában, és a legrégibb osztrák gyufagyárat 1822-ben alapította Bécsben a magyar Rómer István patikus.
     A mártógyufa rövid életűnek bizonyult, csupán 40 évet élt, és hamarosan megszületett a dörzsgyufa, S Jones és J. Walker találmánya. Az első hazai dörzsgyufagyárat Zucker Lázár létesítette Pesten. A robbanásmentes foszforos gyufát Irinyi János (1817-1895) találta fel 1836-ban. Irinyi, a bécsi Polytechnikum diákja Meissner professzor sikertelen kísérletekor gondolt arra, hogy a kén helyett a foszfor eredményesebb lehet. Ezt az ötletét még aznap nemcsak hogy kipróbálta, hanem arra is rájött, hogy ezzel a megoldással megalkotta a robbanásmentes gyufa kérdését. Addig ugyanis a legjobb gyufák foszfor mellett káliumklorátot tartalmaztak, és dörzsölésre kis robbanás jött létre. Elgondolását eladta Rómer Istvánnak, hogy tanulmányait Berlinben folytathassa. Irinyi kémiai és mezőgazdasági tanulmányait követően hazajött, és 1839-ben gyufagyárat alapított Pesten, azonban üzeme tűzveszélyessége és munkásainak megbetegedése miatt néhány év múltán visszavonult. Az általa alkalmazott sárgafoszfor káros hatást fejt ki a szervezetre, mivel az állkapocscsont megbetegedése miatt a fogak kihullanak, de számos belső szervi elváltozást is kelt. A hazai közvélemény Irinyi Jánosról még ma is alig vesz többet tudomásul, mint a gyufa tökéletesítője. Pedig a maga őszinte modorában egyszer így nyilatkozott: „Ha én a chemia theoriájának nem tudnám egyéb hasznát venni ezen haszontalanságnál, még ma kitekerném a nyakamat.” Irinyi János foglalkozott a szikes talajok javításának kérdésével, könyvei jelentek meg Berlinben és itthon. Ő írta azt az első magyar nyelvű könyvet is, amelyben elsőként alkalmazta a Berzeilus-féle vegyjeleket. Őt tartjuk ma is a reformkor legtehetségesebb magyar vegyészének. Részt vett a szabadságharcban, a bukás után bujdosott, majd Debrecenben számtanácsos, és a kémiától egészen eltávolodott.
     A gyufagyártásban a következő mérföldkövet a vörösfoszfor jelentette. A svéd gyufa feltalálója Pasch, aki 1844-ben kapott szabadalmat a biztonsági gyufa gyártására. A gyújtókeverékben ő alkalmazta először a sárgafoszfor helyett a vörösfoszfort, de nem a gyújtófejben, külön a dörzsfelületen. Viszont a doboz oldalán történt dörzsfelület kialakítása a Lundström testvérek nevéhez fűződik.
     Szeged iparát már a múlt század derekán úgy jellemezhetjük, hogy helyi nyersanyagokat dolgozott fel, kézműipari jelleggel. Ennek néhány ága hamarosan nagy hírnévre tett szert. A szegedi kékfestőt, a tarhonyát, az itt kötött szitákat, az itt készített bicskákat és papucsokat messze földön is ismerték. Ezeken túl azonban a kapitalizmus kezdeti korában már más iparágak is megjelentek. Az elsők között a fafeldolgozó ipar, és benne a gyufaipar. Az „Első szegedi vegytani gyufagyár” alapítására Neubauer József 1858-ban kapott engedélyt. Jó szakembernek bizonyult, hiszen előzőleg hat éven át Csongrádon űzte ezt a mesterséget. Neubauer üzeme a Sóház (ma Sóhordó) utcában működött. Tőle 1877-ben Breier Miksa vette meg. Az üzem szerény felkészültségéről a következőket tudjuk: két munkaterem, az egyikben a kénolvasztó, a másikban a csomagoló, amely egyben szárítóhelyül is szolgált. A munkások szociális ellátottsága szinte a nullával volt egyenlő. Az első termelési adatok szerint az üzem évente 50 ezer csomag kénes és 5 ezer csomag foszforos gyufát gyártott. Összes munkáslétszáma 1877-ben 28 fő: 6 férfi, 12 nő és 10 gyermek. Az 1879. évi árvíz a gyufagyárban is nagy károkat okozott. „… A szél még most sem szűnt meg, Daemoni szilajsággal vagdalta a tenger pofájához az égő gyufagyár üszkeit. Tűz fönt, víz lent. …” (Mikszáth Kálmán).
     Időközben Szegeden másik két gyufagyár is működött. Az egyik Todesco Lajosé az Ingyen (ma Alföldi) utcában, a másik Csikós Imréé a Hóbiárt (ma Hóbiárt basa) utcában. Mindkettőt egy 1867-ben végzett köz- és üzemegészségügyi vizsgálat üzemeltetésre alkalmatlannak találta. További sorsukról nem tudunk. Valószínű, mindkettő idejekorán megszűnt.


     Az „Első szegedi vegytani gyufagyár” 1895-ben Pálfi Lipót és veje cég tulajdonába ment át. Nevükhöz fűződik a gyár modernizálása, a jóval kedvezőbb munkakörülmények biztosítása. A gyár 1909-ben részvénytársasággá alakult, „Szikra” Magyar Gyújtóárugyár Rt. néven. Ekkor az igazgatósági tagok között találjuk a bécsi Czerweny és Fürth testvérek cég képviselőjét. Az akkori üzemet az 1910-ben bekövetkezett kazánrobbanás szinte teljesen elpusztította, és a halálos áldozatok száma 11 főt tett ki, köztük a kazánfűtő, Ortner Antal is. A szegedi gyufagyár 1916-tól, miként a budafoki, a győri és a temesvári, a bécsi Solo konszernhez csatlakozott. Ez a gyár is 1919-ben a munkásellenőrzés alá került.
     A gyufagyártást 1928-ban az egész ország területén a svéd gyufatröszt vette át, és ettől kezdve Magyar Általános Gyufaipari Rt. szegedi gyára néven szerepelt az itteni üzem. Az országban ekkor tíz gyufagyár működött: az albertfalvai, a bajai, a kiskunfélegyházi, a pesterzsébeti, a tokaji, a szombathelyi, a gyulai, a budafoki, a szegedi és a kecskeméti. Ez utóbbit 1959-ben megszüntették. Átmenetileg 1940-1944 között a kolozsvári gyufagyár is ide tartozott, míg le nem bombázták. A szegedi gyufagyárat 1915-ben és 1942-ben belső tűzesetek is pusztították.
     Az 1858-ban létesített első szegedi gyufagyár az 1879-es pusztulást követő újjáépítéssel már villamos energiával működött, saját erőműtelepre alapozva. Az épület földszintjén készült a gyufa, itt voltak a raktárak, a kémiai laboratórium, az iroda és a munkások ebédlőterme. Az emeleten készült a kénes gyufa, de ott helyezték el a szárítókamrákat is. A múlt század 90-es éveiben mintegy 100 munkással 300 ezer csomag gyufát állítottak elő. A századfordulótól további fejlődés eredményeként, 1903-ban már 300 munkással dolgoznak, heti 60-65 munkaórában, és a felszereltséget tekintve, a szegedi üzem az ország legmodernebb gyufagyárának minősült. Ekkor a korabeli ország területén másfélezer emberrel 22 gyufagyár működött. A ma is meglévő új gyárépületet az 1920-as években építették, és átépítették Román Miklós (1879-1945) tervei szerint, bécsi jóváhagyással, Ottovay-Winkler kivitelezésében. Új gépeket, berendezéseket állítottak a technológiai vonalba. A ma is meglévő Szikra munkáslakásokat Ottovay István (1877-1945) szegedi építész tervei szerint építették a Kálvária utcában (ma Kálvária sgt.), 40 munkáscsalád számára.
     A szegedi gyufagyár még svéd érdekeltség alatt, aránylag rendezett körülmények között érkezett el a felszabadulás utáni szocialista birtokbavételhez (1949. dec. 29.). Két műszakos termelést 1953 óta folytatnak. A gyárban részleges rekonstrukciókat a hatvanas évek derekától folyamatosan végeztek (földgáz, Schilde-féle szélszárítók stb.). A fejlesztés egyik legjelentősebb állomása: 1977. Ekkor adtát át a termelésnek azt a közel 80 millió forintos beruházást, aminek keretében 500 négyzetméteres mártó-töltő üzemcsarnok épült, s így 100 millió doboz gyufa gyártásával többre lettek képesek úgy, hogy a gyár létszáma nem több 300-nál. Évente jelenleg 350 millió doboz körüli a termelés, egyes években 20 millió doboz exporttal. A szegedi gyár a gyufa mellett időnként gyárt papíripari fadugót, fogvájót és egyéb faipari terméket is, de miből áll a dobozonként 50 szálat tartalmazó gyufa? A szál nemesnyárból készül, ezt szárítás után forró paraffinba mártják, és ezután kerül sor a fejmassza (káliumklorát, kénpor, bőrenyv, fenyőgyanta, üvegliszt, horganyfehér stb.) felvitelére. A doboz oldalán a dörzsmassza zömét vörösfoszfor és arbocoll képezi. Az eldobott gyufaszálak parázslásának megakadályozására rendszerint valamilyen foszfátos utókezelést alkalmaznak. A gyufaláng hőmérséklete a felvillanás pillanatában – kloráttartalomtól függően – elérheti az 1900 Celsiusfokot is.
     A tűzgerjesztés ősi formája ma már csak alig fedezhető fel egy-egy elzártan élő népcsoportnál. Hosszú idő telt el, míg az ember eljutott a primitív tűzszerszámoktól a svédgyufáig, a modern kémiai gyújtókig a mechanikai gyújtóktól. Számos tudós, felfedező, vállalkozó munkája rejtőzik abban a megszokott tényben, hogy 40 fillérért egy doboz gyufát vásárolhatunk.
     Ipari hagyományaink, emlékeink ápolása azontúl, hogy nemzedéki kötelességünk, nagy feladatot is ró mindannyiunkra, mert napjainkban, a műszaki-tudományos haladás korában a munkaeszközök, a szerszámok jóval gyorsabban cserélődnek, mint a korábbi századokban bármikor. Ezentúl a múlt ismerete mindenkor gazdagítja a jövőre készülő, éppen ezért múltját ismerni akaró embert. A hétköznapi élet minél szerteágazóbb rögzítése annál is inkább köteles feladatunk, mert híven fejezheti ki társadalmi-gazdasági fejlődésünket, erről alkotott új szocialista szemléletünket. E szemlélet egyik vonása éppen az, hogy a történelmet a gyárakban, az üzemekben, a műhelyekben is cselekedték. Ezért is tartsuk fokozott becsben ipari emlékeinket, meg azért is, mert nincs sok belőlük. Mostohán bántak velük az évszázadok. Gazdag ennek a városnak ipartörténeti múltja is. Két téglagyár is alakult 1858-ban Szegeden. Az ipar és az iparosok mindig nagy szerepet játszottak az itt élő emberek életében még akkor is, ha szemléletünkben a termelőerők szerepe kisebb a termelési viszonyoknál.
     Most a Gyufaipari Vállalat 2. sz. telepét, amelyet mi szegediek inkább Szegedi Gyufagyárnak szeretünk nevezni, köszöntjük alapításának ötnegyedszázados évfordulóján.

 

 

 

Névnap

Ma 2017. október 22., vasárnap, Előd napja van. Holnap Gyöngyi napja lesz.

Keresés

Bejelenkezés