Hogyan készül? - A gyufa

Hogyan készül? A modern technika és az ipari munka vívmányai
Szerző: Apor Dezső és Nagy Béla
Második, átdolgozott kiadás - Athenaeum Rt. - 1922.
"A gyufa" fejezet - 117-126. oldal

A GYÚJTÓESZKÖZÖK — IRINYI JÁNOS TALÁLMÁNYA: A FOSZFOROS GYÚJTÓ — HATVAN FORINT — A SVÉD GYUFA — A GYUFAGYÁRAK MUNKÁJA

     Mikor az ember előveszi a doboz gyufát, kivesz belőle egy szálat és végighúzza a doboz oldalán, mire lángra lobban és tüzet ad, aligha gondol arra, hogy az egész emberiség jólétének és kényelmének milyen hatalmas és fontos eszközét tartja a kezében.
     Sok évezredes múltra kellene visszatekintenünk, ha kutatni akarnók, hogy a világ fönnállása óta mi mindenféle eszközt használtak az emberek a tűz előállítására. Az ősidőkben minden nép nagy tiszteletben részesítette a tüzet és volt idő, amikor imádták is, mint valami felsőbb hatalmat, amelytől mindenféle javakat reméltek. Ezért tartják, hogy szent az a hely, ahol az ember házában állandóan ég a tűz. A »tűzhely« elnevezésen is a családi élet boldog melegét értik.
     Jóval később az acél, a kova és a tapló segítségével gyújtottak tüzet olyformán, hogy az acél a kovából szikrát csiholt ki, amitől a tapló meggyulladt.
     Ezzel a hármas gyújtóeszközzel kellett beérnie az emberiségnek még nyolcvan esztendővel ezelőtt is. Végre egy magyar ember, Irinyi János hosszas kísérletezés után föltalálta a foszforos gyújtót.
     Mielőtt a foszfor ismertté vált és forgalomba került, a tűzszerszámokat nagyon különböző módon állították elő. Az első tűz valószínűleg véletlenül keletkezett. A villámcsapás gyújtotta meg a könnyen gyúló anyagokat: a fát, a kőolajat és a kiáramló földgázt. A tűz tehát valósággal az »égből« eredt. Önként következik a legközelebbi lépés. A tüzet egyes emberek — akiknek volt bátorságuk hozzányúlni és megkísérelni, hogy hasznukra fordítsák — eljuttatták a többi emberekhez is. A veszedelmeket hozó merészség nemcsak abban nyilatkozott meg, hogy az égő tárgyat elhordták, hanem abban is, hogy szembeszálltak az emberek előítéletével, a babonával. A tömeg azt hitte, hogy az égő tárgy a mennyekből származott, azért a tűz jelenségét szentnek és isten haragja kifejezőjének tartották.
     A tűzgerjesztés másik módja, talán a legrégibb, a fának dörzsölése. Az őskor különböző népeinél a tüziszerszám egy hegyezett keményfadarab volt, amelyet könnyen gyúló, puhafából való mélyedésben addig forgattak, amíg meggyúlt. Természetesen vadember kitartása kell ahhoz, hogy ilyen módon valóban tűz gerjedjen.
     A tizennegyedik században egy alapjában eltérő eljárás érvényesül. Kovával és acéllal szikrát csiholtak, a szikrát pedig felfogták jól kiszárított, könnyen gyúló taplóval. Ezt a módszert puskákon is alkalmazni lehetett, amivel a puskapor is használhatóvá vált. A tizenkilencedik században ismét a fához tértek vissza. 1805-ben Chancel, francia vegyész »mártógyújtókat« talált fel. Káliumklorátból és cukorból keverték az úgynevezett gyújtófejeket, melyek a fácskák végén voltak. A fácskák fejét kénsavval nedvesített edénybe kellett mártani, hogy tüzet fogjon. A kénsav hatására a szerves anyag lángra lobban, mire aztán a fa is tüzet fog. Ez a nehézkes kezelésű gyújtószer, csekély újításokkal, évtizedeken át fennmaradt.
     A legfontosabb haladás a dörzsölőgyújtók feltalálása volt. Az első ilyen, úgynevezett »Kongréve-gyújtók« 1832-ben kerültek forgalomba. A gyufafejeket egy rész káliumklorát és két rész kénantimon keverékével vonták be. Ha az ilyen keveréket dörzsölik, akkor a kénantimonban foglalt kén meggyúl éppen úgy, amint az egyéb, káliumklorátot tartalmazó vegyületek ütéstől könnyen gyulladnak meg. A dörzsölőgyújtók másik fajtájában a káliklorátot fehér foszforral keverték. Az 1830-ik év körül az ilyenféle gyújtókat különböző helyeken szinte egyszerre használták, de kétségtelen, hogy Irinyi János az elsők között volt, akik a foszforos gyújtót az emberiségnek megszerezték.

 
 

Irinyi János

Irinyi János, aki a gyújtót feltalálta


     Irinyi 1817-ben született Bihar vármegyében, Nagylétán. Apja jómódú ember volt, aki fiának taníttatására áldozhatott. Irinyi előbb Debrecenben járt iskolába. Ügyvéd akart lenni, de aztán vegyész lett. Bécsbe ment a műegyetemre, és mint műegyetemi hallgató, 19 éves korában találta fel a gyufát. Nevezetes felfedezésének történetét ő maga így beszélte el:
     — Mikor a bécsi műegyetemen a vegytan tanára, Meiszner élt, sok időt töltöttünk együtt. Többek között egyszer ként dörzsölgetett üvegmozsárban és előre megmondta nekünk, hogy a kén — a dörzsölés következtében fejlődő melegtől — meg fog gyulladni. Mikor ez nem történt meg, nekem az jutott eszembe, hogy ha kén helyett foszfort tett volna a mozsárba, az már régen égne.
     Ez volt Irinyi újítása. A gyufa fejébe a kénhez foszfort tett és ezzel elérte azt, hogy a gyufát nem kellett üvegpapíros között húzni vagy vitriolba mártogatni, hanem bárhol igen könnyen meggyulladt, mert a foszfor nagyon kis melegtől azonnal ég.
     Irinyi azt is elmondta, hogyan csinálta az első gyújtót akkor, amikor Meiszner tanár előadásáról hazament.
     — Egyik társamnak, — mondta Irinyi — kinek az apja gyáros és kereskedő volt, mondtam, hogy hozzon nekem ólompírt és vitriolt. Egy huszast adtam is neki foszforra, mert cündhölclit akarok csinálni. (Akkor még a »gyújtó« szót nem ismerték, tehát a német cündhölclit használták helyette.)
     — A foszfort forró vízben megkészítettem, majd kihűlés után barnaporral és enyvvel összekevertem. Tíz szál kis pálcika végére rákentem ezt a keveréket és az ablak párkányára tettem száradni. Este azután, hazajövén, megmutattam őket velem lakó debreceni társamnak, másnap pedig tanáromnak és négy fiatal vegyésznek, akik közül az egyik azt tanácsolta, hogy kérjek rá szabadalmat.
     Irinyi azonban nem fogadta meg a tanácsot és nem kért szabadalmat arra, hogy a találmányt csak neki szabad készíteni és árusítani. Megmutatta találmányát egy Bécsben lakó magyar kereskedőnek, Rómer Istvánnak is. Rómernek nagyon megtetszett Irinyi találmánya, és mert ügyes kereskedőember volt, csakhamar belátta, hogy ezt a találmányt — a gyufát — nagyon könnyű lesz az egész világon elterjeszteni és belőle nagy vagyont szerezni. Rómer tehát meg akarta venni Irinyi találmányát, hogy ezután csak neki legyen szabad az egész világon gyufát készíteni. Megkérdezte Irinyit, mennyit kér találmányáért.
     — Három garast, — mondotta félig tréfásan Irinyi — mert nekem ennyibe kerül a foszfor.
     El is adta Rómernek ezt a találmányát potom áron, valami hatvan forintért. Ennyit kapott a nagy találmányáért Irinyi, míg Rómer — aki azonnal gyufagyárat állított fel Bécsben — százezreket szerzett vele, ami akkoriban rengeteg vagyont jelentett.
     Irinyi János nem sokra becsülte a maga találmányát. Meg is mondta egyszer valakinek, aki magasztalta a gyufa feltalálásáért:
     — Hagyjon már békét nekem ezzel a gyufával, mert ha én az én tudományomnak nem tudnám egyéb hasznát venni ennél a haszontalanságnál, még ma kitekerném a nyakamat.
     Csakhogy az emberek nem tartották haszontalanságnak a gyufát, és a hasznos találmány mindenütt nagy feltűnést keltett. Később Irinyi is belátta, hogy nagyon szükséges találmánnyal ajándékozta meg az embereket, és maga is alapított Pesten 1840-ben gyufagyárat, az akkori Ősz- és József-utca sarkán. 5000 gyufának az ára Irinyinél 1 forint 15 krajcár volt, míg Bécsben Rómer 1 forint 45 krajcárért árusította.
     A gyár 1848-ig állott, amikor Irinyi a szabadságharcosok számára puskaport és ágyúkat gyártott. Hasznos életet élt, mindig a közjaváért dolgozott és 1895-ben halt meg.
     A foszforral készített gyufát utóbb még tökéletesítették, mert a foszforral dolgozó munkások többnyire nagyon súlyos, sőt gyógyíthatatlan betegséget kaptak a foszfortól, amely az ember csontjait támadja meg, de gőze belélegezve egyébként is nagyon ártalmas.
     Landström, svéd gyufagyáros volt az első, aki 1845-ben magas fokra hevített foszforral készített gyufát. Az így kezelt foszfor már nem veszélyes és nem mérgezi meg a szervezetet. Landström gyufája csakis olyan papíron gyullad meg, amelyet ugyanazzal az anyaggal vonnak be, mint amelyből a gyufa feje készül. Az ilyen gyufa, amelyet mi »svédgyufának« nevezünk, éppen ezért kevésbé tűzveszélyes. A svédgyufát tulajdonképpen a németek biztonsági gyújtójából tökéletesítették.
     Az újfajta gyújtók közül különösen a foszforos svédgyufák terjedtek el mindenfelé, mert a svédek kitalálták a módját, hogyan kell elvenni a mérgező foszfornak káros, egészségtelen hatását. A svéd gyufa csak a doboz oldalán gyullad, azért kevésbé veszélyes. Minthogy a mérges foszfor miatt a gyufa gyártása káros a munkások egészségére, a magyar országgyűlés a többi európai parlamentek példájára törvényt hozott, hogy tilos fehér foszfort tartalmazó gyújtót gyártani.
     A gyufagyárak tökéletes gépei néhány óra alatt a gyufaszálak millióit készítik el. Ezelőtt minden egyes szálat kézzel faricskáltak a munkások. Ma gépek végzik el a gyufagyártás munkálatainak minden részletét, a ledöntött fatörzsek feldarabolásától kezdve mindaddig, amíg a gyufaszálak dobozokba rakva, a dobozok pedig tízével, százával nagyobb csomagokban a kereskedelembe kerülnek.
     A gyufagyártó-gépek mellett aránylag kevés munkáskézre van szükség. A nagy fatörzsek halomszámra feküsznek a gyufagyárak udvarán. A fatörzseket a héjuktól megszabadítják, azután hámozás útján lemezvékonyságú lapokra vágják. A falemezeket gépen hosszú szálakra hasítják, más gép aprítja azután az ismert hosszúságú darabokra.

 
 

Hogyan készül? - A gyufa - 3. kép

A fatömbökből gépek szeletelik a vékony falemezeket.
A falemezeket egymásra rakják és együtt teszik hasítógépbe, amely hosszú szálakra vágja széjjel.

 

Hogyan készül? - A gyufa - 4. kép

A gyufaszálgyártó gép
A fatörzsekből metszett falemezeket előbb bosszú, vékony szálakra hasogatják széjjel.
A hosszú szálakat rövidebb darabokra vágják, csomókba kötik, és a gépbe helyezik.
A gép ezeket a kötegeket az ismert nagyságú gyufaszálakra vágva szórja ki magából.
 

 

     Mindeddig teljes összevisszaságban hevernek egymás tetején a gyufaszálak, amelyek most az egyengetőgépbe kerülnek. Ez a gép szépen rendbe rázza a szálakat, amelyek előbb még folyton forgó és apró reszelőkkel ellátott hengereken mennek keresztül, hogy még simábbra csiszolódjanak. Utóbb nagy tömegekben a fürösztőbe kerülnek, ahol egy pillanat alatt megkapják piros vagy zöld színüket, ha éppen színes gyufaszálakat akar készíteni a gyár.
     A rendberakott szálakat egy másik gépszerkezet széles fakeretekbe szorítja úgy, hogy minden egyes szál külön áll. Egy-egy keretbe kétezer szál gyufa kerül. A kereteket szintén gépek mártogatják be a pépanyagba úgy, hogy mindegyik szál egyenletes nagyságú »fejet« kap. Ezeket a gyufaanyagokat manapság úgy keverik, hogy az ember szervezetére mérges hatású gázok ne fejlődjenek tőle. A kénes és foszforos keverékeket zárt üstökben főzik, nehogy a veszedelmes gőzök és gázok a körülöttük foglalatoskodó munkások egészségét megtámadhassák. Maga a mártogatás is óriási, szellős teremben történik, ahol a mérges gázok nem gyűlhetnek össze. A mártogatás után szárítóhelyiségbe kerül a gyufa és amint megszáradt, már kész is.

Hogyan készül? - A gyufa - 2. kép

 Üstökben főzik a gyufaanyagot.

 

Hogyan készül? - A gyufa - 5. kép

A gyújtószálak mártogatása
A keretekbe szorított ezernyi kis gyufaszálacskát a gépbe illesztik,
amely forgása közben megmártja a fácskák alsó végét a pépben.
Ez a pépes keverék lesz megszárítás után a gyújtónak a dörzsöléstől meggyulladó feje.

 

     Ezt a gyártási folyamatot ma már a legmodernebb önműködő (automata) gépek úgyszólván egyedül végzik, úgy hogy a gyufa a munkás kezeivel alig jut érintkezésbe.
     A gyárban a dobozkészítőgépek ördöngös gyorsasággal ontják magukból az apró skatulyákat, amelyekre ugyanaz a gép mindjárt ráragasztja az ismert papírburkolatot is. A gépből szaporán hulló dobozokon már a dörzsölőlap is rajta van. Gép rakja a kész gyufaszálakat a dobozokba, úgy, hogy a munkásoknak alig akad más dolguk, mint hogy a megtöltött dobozokat a csomagolóhelyiségbe szállítják.

Hogyan készül? - A gyufa - 6. kép

A gyufásdobozok készítése
Ezen a gépen óránként száz meg száz, borítópapírossal leragasztott gyufásdoboz készül el.
A kész skatulyák a kosárba hullanak.

 

Hogyan készül? - A gyufa - 7. kép

 A gyújtógyár önműködő gyufakészítő-gépe
Ez a gép naponként 5 millió gyufaszálat készíthet el teljesen.

 

Hogyan készül? - A gyufa - 8. kép

Az önműködő töltőgép
A gép naponként 75 ezer skatulyát tölt meg gyufával anélkül, hogy emberi kéz akár csak hozzá is érne a gyufákhoz.


     Egy-egy gyufagyár naponta átlag egy vasúti teherkocsira való gyufát gyárt. Ez körülbelül hatvan láda, ládánként ötven csomaggal, csomagonként ezer, összesen ötvenezer dobozzal, amelyekben körülbelül harmadfél millió gyújtószál van.

 

 

 

 

Névnap

Ma 2017. október 22., vasárnap, Előd napja van. Holnap Gyöngyi napja lesz.

Keresés

Bejelenkezés