Nem csak az az érték, ami csodálatos

Gyufacímkékkel a világ körül

mno (Magyar Nemzet Online), 2012. január 07., szombat
rKissNelli (R. Kiss Kornélia)

(A cikk 2011. nyarán jelent meg a Magyar Nemzetben nyomtatott formában "Képek és csodák: gyufatörténelem" címmel (lásd. lent).)

Ez Török Zoltánnak, az egyetlen általam ismert gyufacímkegyűjtőnek az ars poeticája: nem csak az az érték, ami csodálatos. Nem mintha egyébként sok gyufacímkegyűjtő volna Magyarországon, összesen legfeljebb harmincan lehetnek a kocagyűjtőkkel együtt. És – életbölcsesség ide vagy oda – van olyan gyufacímke is, ami tényleg csodálatos.

Valamikor még a nyár elején kézhez kaptam egy kockás iskolai füzetlapra írt olvasói levelet: Török Zoltántól érkezett, aki sok évtizedes gyufacímke-gyűjtői munkásságát ajánlotta a figyelmembe. Azt írta, olvasott a Magyar Nemzetben egy portrét a diafilmgyűjtő Bíró Ferenccel, és úgy gondolta, talán az ő gyufacímke-gyűjteménye is megérne egy cikket. Írtam is róla a lapba, miután nem sokkal később meglátogattam, pontosabban a kiállításán találkoztunk – akkor éppen a Csepeli Munkásotthon aulájában.

Török Zoltán

A gyűjteménye egy-egy kisebb részét időről időre elkérik művelődési házak, és ő mindig oda is adja. Büszke rá, és nem is alaptalanul: mára már alig maradt egy-egy utolsó mohikán az olyan ínyencségnek számító műfajokban, mint a gyufacímke- vagy a sörcímkegyűjtés. A bélyeg, sejthetjük, nem számít ezek közé. – Hja, a bélyeggyűjtők, az egy másik kaszt, mindig elkülönültek a többiektől – bólint rá Zoli bácsi, utalva az ötvenes-nyolcvanas évek hobbikiállításainak tapasztalataira. Aztán másról kezd beszélni – szokott ilyet, mire észbe kap az ember, ugrott negyven évet vagy négyezer kilométert. Most viszont témánál marad, bár az időugrás itt is minimum öles: a kiegyezés idejéről beszél, amikor – kevesen tudják, én se tudtam persze – majdnem egyszerre jelent meg a bélyeg és a gyufacímke, csakhogy a gyűjtés királynői öt évvel lemaradtak a címkéktől. Hoppá! Nem várt fordulat, ezek szerint a gyufacímke az öregebb. – Ekkor még nem a közforgalomban, csak a szalonokban lehetett ilyen címkézett skatulyákkal találkozni – teszi hozzá Török Zoltán.

Hogy végül miért a gyufacímke mellett döntött, azt megmagyarázza egy hüvelykujját a mutatóujjával összedörzsölgető kis mozdulattal, és nevet hozzá, kacsintgat, mintha egy jó poént sütne el azzal, hogy az embert behatárolják az anyagi lehetőségei. Bár, ha jól belegondolok, most mégsem egy bélyeggyűjtőről zengek megható ódát, hanem róla. Valamilyen értelemben tehát mégis egy-null. Lehet, hogy ennek a hosszú távú megtérülésnek a titkán somolyog. Ahogy elmeséli, szegények voltak gyerekkorában, és tízen testvérek, az édesanyja mégis mindig megvette neki a gyufásdobozokat. Ezekről természetesen le kellett áztatni a címkéket. Önállóan csak később jutott hozzájuk, és talán elmondhatja magáról, hogy gyűjtői karrierjében mindig kísérte a jószerencse. – Kezdetben Budatétényben laktunk, a közelben volt a budafoki gyufagyár. Gyerekként sokat jártam be oda, jóval később pedig az Athenaeum Nyomdában dolgoztam, ahonnan a gyufacímkék kikerültek – meséli Török Zoltán. Elégedett az életével.

gyufacímkék

Az már csak plusz, hogy szakácsként simán beutazhatta vonaton és hajón a kontinenst, egy olyan korszakban, amikor az utazgatás jóval kevesebbek kiváltsága volt, mint mostanában. Persze ezeken az utakon is szerzett gyufacímkéket, de rengeteg levelezőpartnere is volt. Sokszor ki is forgatták a külföldről érkezett borítékokat, eltűntek a drága címkék. De hát oda se neki. Azért így is maradt rengeteg, gyönyörű, színes holland mesefigurákkal, elképesztő indiai mitológiai ábrázolásokkal. Mellettük elég szerénynek tűnnek a magyar sorozatok a maguk legfeljebb három színével, egyszerű rajzaival. Török Zoltán mégis azt mondja: büszke a magyar grafikákra. A híres szépségű japán sorozatok mintájára megálmodott annak idején egy Budapest-szériát, de bármilyen meglepő – vagy talán nem is olyan meglepő –, a hatvanas-hetvenes években még az is politikai kérdésnek számíthatott, hogy mi van a gyufásskatulya címlapján. Az ötletet megosztotta az Athenaeum akkori vezérigazgatójával, ám a dolgot nem lehetett ilyen egyszerűen tető alá hozni. Végül a Kultúra Külker engedélyével valósulhatott meg a terve, ajándéksorozatként, forgalomba nem bocsátották, inkább csak külföldre jutott belőle, maga az ötletgazda is alig tudott valahogy elorozni egy példányt. De azért van itt más magyar termék is, például csepeli sorozat – Zoli bácsi gondosan őrzi, nagy lokálpatrióta a maga módján.

gyufásdobozok

Nekem egy népviseletes meg egy állatos sorozatot adott ajándékba, magyar szériákat, amelyeket azóta szépen üveg alá rendezgettem, kint vannak a falon. Nyilván az látszik rajtuk, amit magától is kitalálhat az ember: pénzkérdés lett volna a fejlettebb nyomdatechnika, amelyet a japán vagy akár a holland darabokon láthatunk. De Török Zoltán láthatóan ezt sem bánja. A legutóbbi felfedezéséről beszél, egy öreg néni gyűjteményében akadt rá: egyszerű darab a második világháború idejéből, csak ennyi áll a címlapján: Gyufa. Nem valami szembetűnően csodálatos darab, de a gyűjtő örül neki.Végül is az Athanaeum Nyomdában sem lehetett olyan csodálatos több száz emberre főzni, mégis szerette azt is. Szívesen elmondja, újra meg újra, hogy szeret élni, és talán ez mentette meg kétszer is, amikor olyan komoly veszélyben forgott az élete, hogy hallgatni is rossz.
Végül mindig megtartotta valami, most meg azt mondja: nem csak az az érték, ami csodálatos. Neki el is tudom hinni.

 


Magyar Nemzet, 2011. július 25., hétfő, Napos oldal (19. oldal)

Képek és csodák: gyufatörténelem

Török Zoltán az egyik legnagyobb magyar címkegyűjtemény birtokosa

VILLÁMLÁTOGATÁS

R. KISS KORNÉLIA

     Valamikor nyár elején kézhez kaptam egy kockás iskolai füzetlapra írt olvasói levelet: Török Zoltántól érkezett, aki sok évtizedes gyufacímke-gyűjtői munkásságát ajánlotta a szerkesztőség figyelmébe. Azt írja, olvasta a diafilmgyűjtő Bíró Ferenccel készült interjút, és úgy gondolta, talán a gyufacímkék is megérnének egy cikket, még akkor is, ha mára már szinte elfelejtettük nemcsak a gyűjtőszenvedélyt, hanem a grafikákkal díszített, szemet gyönyörködtető gyufásskatulyákat is. Pedig ezek is értékes emlékei a tárgykultúra történetének, s még pár évvel régebbi termékek is, mint a gyűjtés királynői, a bélyegek.

     Török Zoltán ajándékot is küldött, az általa legszebbeknek tartott három magyar sorozatot. Az egyiken hazai népviseletek, a másik kettőn állat- és madárfajták sorakoznak. Mint később kiderült, több színösszeállításban is kiadták őket a hatvanas években, és készültek más, a gyűjtők számára értékes sorozatok is: volt például olimpiai sorozatunk, és külön szériát szenteltek Csepelnek. Török Zoltánnal is itt találkoztunk, a csepeli munkásotthon aulájában, ahol egy rövid időre ki is volt állítva a gyűjtemény egy része. A többi iskolai füzetekben, származási ország és témák szerint rendszerezve pihen a gyűjtő fiókjában. Cserélgetni, levelezni már sokkal ritkábban van alkalom, mint pár évtizeddel ezelőtt, mára ugyanis gyakorlatilag meghalt a gyűjtői piac. Török Zoltán azt is elmesélte: a gyufacímkék és ehhez hasonló kincsek gyűjtése az ötvenes–nyolcvanas években volt igen elterjedt szenvedély, akkoriban még javában zajlott a klubélet, hobbikiállítást is rendeztek, és a Fehérvári úton, az akkori Szakszervezetek Fővárosi Művelődési Házában gyakran több százan is összegyűltek. – A bélyeggyűjtők is? – érdeklődöm, amire rögtön érkezik a sokak számára nyilván evidens válasz, hogy: Hja, a bélyeggyűjtők, az egy másik kaszt, mindig elkülönültek a többiektől. – Kevesen tudják, de a gyufacímke öt évvel előbb jelent meg, mint maga a bélyeg. Ez a kiegyezés után történt, de ekkor még nem a közforgalomban, csak a szalonokban tűntek fel a címkézett skatulyák – teszi hozzá Török Zoltán. Hogy miért a gyufacímkésekhez, és miért nem a bélyeggyűjtőkhöz csatlakozott, arra a válasz egyszerű: pénzkérdés, dörzsölgeti össze a hüvelyk- meg a mutatóujját. Ahogy elmeséli, szegények voltak gyerekkorában, és tízen testvérek, az édesanyja mégis mindig megvette neki a gyufásdobozokat. Ezekről természetesen le kellett áztatni a címkéket. Önállóan csak később jutott hozzájuk, és talán elmondhatja magáról, hogy gyűjtői karrierjében mindig kísérte a jószerencse. – Kezdetben Budatétényen laktunk, a közelben volt a budafoki gyufagyár. Gyerekként sokat jártam be oda, jóval később pedig az Athenaeum nyomdában dolgoztam, ahonnan a címkék kikerültek – meséli Török Zoltán.
     Miközben a kínai, indiai és más egzotikus vidékekről érkezett, színes és gyönyörűen illusztrált gyufacímkéket csodáljuk, elég szerénynek tűnnek a magyar sorozatok a maguk legfeljebb három színével, egyszerű rajzaival. Török Zoltán mégis azt mondja: büszke a magyar grafikákra. Nyilván az látszik rajtuk, amit magától is kitalálhat az ember: pénzkérdés lett volna a fejlettebb nyomdatechnika, amelyet a japán vagy akár a holland darabokon láthatunk, és bármilyen meglepő – vagy talán nem is olyan meglepő, – a hatvanas-hetvenes években még az is politikai kérdésnek számíthatott, hogy mi van a gyufásskatulya címlapján. Török Zoltán a híres szépségű japán sorozatok mintájára álmodott meg egy Budapest-szériát. Az ötletet meg is osztotta az Athenaeum akkori vezérigazgatójával, persze a dolgot nem lehetett ilyen egyszerűen tető alá hozni. Végül a Kultúra Külker engedélyével valósulhatott meg a terve, ajándéksorozatként, forgalomba tehát nem bocsátották, inkább csak külföldre ajándékoztak belőle. – Az ajándéksorozatok gyártása nem csak Magyarországon volt divat, ilyen szériákat külföldön is sokszor készítettek, sőt, ez külön gyűjtési ágnak számít – magyarázza Török Zoltán, aki még mindig aktív gyűjtő, bár ma már csak nagyjából húsz „kocagyűjtő” és tíznél is kevesebb profi gyűjtő társa akad. Felfedezések viszont ma is vannak: legutóbb egy nagyon értékes darabra akadt egy idős néni gyűjteményében. – A második világháború előtt készült, ritka darab. Egyszerű kis doboz, csak ennyi áll rajta: Gyufa. De nem biztos, hogy az az érték, ami csodálatos – mondja mosolyogva Török Zoltán.

 

Képek és csodák: gyufatörténelem

 

 

 

Névnap

Ma 2017. december 14., csütörtök, Szilárda napja van. Holnap Valér napja lesz.

Keresés

Bejelenkezés