Forrás: Netjogtár (https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=92100011.TVI&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei%3Fpagenum%3D47)
Indokolás
a „gyujtószeradóról” szóló törvényjavaslathoz
Az államháztartás pénzügyi egyensúlyának helyreállítása érdekében elkerülhetetlen, hogy olyan iparcikkek, amelyek eddig még nem voltak adó tárgyai, az államkincstár javára kihasználtassanak.
Ezen szükségesség kényszerítő hatása alatt, a gyufa megadóztatását is tervbe kellett vennem, annál is inkább, mert a gyufa megadóztatása révén előálló adóteher igen széles rétegekben osztható meg és az egyes fogyasztók aránylag csekély megterhelésével, viszonylag elég tekintélyes állami bevétel biztosítható. Nyilván ezekből az okokból a gyufa, Svédország és Svájc kivételével, Európa összes államaiban, részben állami egyedárúságnak, részben adónak tárgya. Németországban a gyufaadót az 1909. évi július hó 15-iki törvénnyel hozták be és az adótétel mérve dobozonként, 30 szálon alul egy pfennig, 30-60 szálig 1 1/2 pfennig, 60 szálon felül minden megkezdett 60 szál után további 1 1/2 pfennig volt. Az adótételeket utóbb 2, illetőleg 3 pfennigre emelték fel. Az 1924. évi október 1-éig 10%-kal emelkedik az adó olyan gyufa után, amelyet az 1914. évi szeptember hó 30. napja után létesített gyárban állítottak elő, valamint olyan gyufa után, amelyet kontingensen felül gyártottak. A német törvény értelmében az egyes csomagok nem banderollizáltatnak, hanem az ellenőrzést feljegyzések vezetése és a gyártelepről, illetőleg szabadraktárból elszállításra kerülő küldemények hivatalos kezelése útján gyakorolják. Franciaországban az 1890. évi január hó 1. óta gyufamonopólium van életben. Ugyancsak monopólium van Spanyolországban, Portugáliában, Bulgáriában, Olaszországban, Jugoszláviában, Romániában, Görögországban és Montenegróban. Törökország a háború alatt 1917. év októberében hozta be a gyufaadót, még pedig dobozonként 50-60 szál után 5 parah adótétel mellett, egyben a gyujtószerszámokat is adó alá vonta és pedig darabonként 25 piaszterrel. Norvégiában ugyancsak gyufaadó van, Anglia pedig a háború alatt szintén behozta a gyufaadót.
Ausztriában a gyujtószeradó az 1916. évi augusztus hó 29-én kelt császári rendelet értelmében, az 1916. évi szeptember hó 18-án lépett életbe. Az adótétel, ahhoz képest, hogy fadrótos (faszálas), vagy viaszgyufa kerül elszállításra, csomagonként 2 fillérben, illetőleg 10 fillérben volt eredetileg megállapítva, majd az adótételt 6 fillérre emelték fel a faszálas gyufánál és emellett még darabonként 8.94 fillér kincstári árrészesedés van megállapítva.
A belföldi gyártmányokat tartalmazó csomagok nem látandók el banderollal, az Ausztriába behozott küldemények azonban banderollizálás alá esnek. A gyujtószerszámok Ausztriában ugyancsak adó tárgyai. Csehországban szintén gyufaadó van érvényben, még pedig dobozonként 2 fillér és ezenfelül 6 fillér kincstári részesedés fizetendő.
A fent előadottak szerint, Európának csaknem összes állama hasznosítja a gyufát az államkincstár javára, ami élénk bizonyítéka annak, hogy ennek az iparcikknek a megadóztatása tényleg megokolt. A gyujtószeradónak behozatala által, a kezdet nehézségei után, a törvényjavaslatba felvett 10 filléres adótétel és a törvényjavaslat 28. §-ának 1. pontja alapján egyelőre dobozonként 20 fillérben tervezett kincstári részesedés címén, valamint számításba véve az egyéb gyujtószerszámok megadóztatásából származó bevételt is, kb. 115,000.000 K évi bevételt remélek biztosíthatni.
A törvényjavaslat egyes rendelkezései tekintetében a következők jegyeztetnek meg:
Az adótétel mérvét, a jelenlegi gyufaárakhoz viszonyítva, aránylag elég alacsonyan tervezem megállapítandónak és emellett inkább külön kincstári részesedést szándékozom biztosítani. Ennek a rendszernek az előnye abban rejlik, hogy fix adótétel mellett, még egy oly bevételi forrás van, amelynek a mérvét, anélkül, hogy törvényhozási úton kellene intézkedni, időről-időre, a mindenkori pénzügyi és fogyasztási viszonyoknak figyelembe vétele mellett, a pénzügyminiszter rendeletileg állapítja meg. Ennek révén tehát elérhetjük azt, hogy jelenleg, amidőn a fix adótételnél jóval nagyobb megterhelés feltétlenül szükséges és megokolt, ilyen fokozottabb megterhelést biztosíthatunk, ha pedig a viszonyok változnak, úgy azokhoz módunkban fog állani azonnal alkalmazkodni. Önként értetik, hogy a kincstári részesedés mérvét a pénzügyminiszter köteles lesz utólag a törvényhozásnak mindenkor bejelenteni. Meg kell még jegyeznem, hogy most már a fogyasztási adók legtöbbjénél van ugyanilyen alapokon létesített kincstári részesedés és ez a rendszer, a fentiekben már vázolt okoknál fogva, igen jól be is válik.
Ami magát az adótételt illeti, megkülönböztetésre van szükség abban a tekintetben, vajon faszálas, vagy egyéb, jelesül viasz-szálas gyufáról van-e szó. Az olyan gyufa ugyanis, amelynek szála nem fából, hanem annál jobb anyagból van, nem tekinthető általános közhasználati cikknek, úgy, hogy annak magasabb adótétellel való megterhelése indokoltnak látszik.
A zsebgyujtószerszámok megadóztatása ipari érdekeket tulajdonképpen nálunk nem érint, amennyiben gyujtószerszám iparunk nincs, és a nálunk forgalomban lévő ilyen cikkek főképpen Ausztriából ós Németországból származnak, a gyujtószeradó jövedelmének biztosítása céljából azonban szükségessé válik a gyufát pótló gyujtószerszámnak a megadóztatása is.
A belföldön előállított gyufát tartalmazó csomagolásnak adójeggyel (banderollal) való ellátását a törvényjavaslat - azonosan a német törvény és az osztrák rendelet vonatkozó rendelkezéseivel - nem veszi tervbe, ilyen eljárás ugyanis rendkívül nagy s költséges munkatöbbletet okozna, holott az ellenőrzést feljegyzések vezetése és a gyártelepről, illetőleg szabadraktárból kilépő küldemények hivatalos kezelése révén is kellőképpen lehet gyakorolni.
A törvényjavaslat a kivitelre kerülő gyufa után adómentességet állapít meg.
Az ellenőrzés kellő gyakorolhatása végett gyufát kizárólag csomagolva lesz szabad forgalomba hozni, és a csomagoláson az előállító nevét és telepének helyét fel kell tüntetni; ugyancsak az ellenőrzés érdekében szükséges lesz a forgalomba hozható csomagolások fajtáját, nagyságát és számozását megállapítani.
Az adó, a gyufának a gyártelepről való elszállítása időpontjában fizetendő ugyan, mindazonáltal méltányosnak látszott, hogy az adó fizetésére hitel engedélyezhető legyen annál is inkább, mert ilyen kedvezményt, a hazai gyufaiparnál jóval fejlettebb osztrák és német ipar is élvez.
A törvény hatálya alá nem eső helyről behozott gyufa megadózásának megtörténtét - ellentétben a belföldi gyártmányok megadózása körüli eljárással - minden egyes csomagoláson adójegy (banderoll) alkalmazása révén fel kell tüntetni, nehogy a törvény hatálya alá nem eső helyről behozott gyufa Magyarországon adózatlanul hozassék forgalomba.
A pénzügyminiszter részére azonban felhatalmazást kell biztosítani az iránt, hogy ezt az utóbb említett rendelkezést, jelesül a külföldről behozott gyufának adójeggyel való ellátását, egyelőre esetleg mellőzhesse. A helyzet ugyanis ma az, hogy a magyar állam igazgatása alatt álló területen lévő gyufagyárak az ország szükségletét egyelőre nem képesek fedezni, úgy, hogy behozatalra vagyunk utalva. A behozatalt azonban rendkívüli módon megnehezíti az, ha az elvámolás alkalmával a külföldi gyártmányokat banderollizálás alá vonjuk, ami egyébként egyelőre már azért is keresztülvihetetlen, mert banderollizáló gépeink nincsenek és ilyenek beszerzése rendkívül nagy költséggel jár. Ha tehát az adójegy alkalmazásához mereven ragaszkodnánk, úgy könnyen előállhatna az a helyzet, hogy gyufabehozatalunk rendkívül nagy mértékben csökkenne, aminek pedig a fogyasztás kielégítése szempontjából, ezidő szerint igen nagy hátránya volna. A törvényjavaslatban intézkedni kellett tehát aziránt, hogy a szóbanforgó rendelkezést a pénzügyminiszter átmenetileg felfüggeszthesse. Önként értetik, hogy amennyiben képesek leszünk hazai iparunkat annyira fejleszteni, hogy külföldi behozatalra nem leszünk utalva és folytatólagosan a szükséges banderollgépeket is beszerezzük, a kérdésben forgó rendelkezés teljes mértékben érvényben lesz tartandó.
Az utasok által megfelelő mérvben magukkal hozott gyufa nem esik adó alá.
A gyufagyárak természetesen jövedéki felügyelet alatt állanának, állandó felügyelet elrendelése azonban, miként Ausztriában, úgy nálunk sem mutatkozik szükségesnek, kivéve azt az esetet, ha a vállalkozó vagy üzemvezetője adómegrövidítés miatt büntetve volt, amikor is az állandó felügyelet alá való helyezés a vállalkozó költségére elrendelhető. Az ellenőrzést azonkívül, különösen figyelemmel a külföldi behozatalra, a gyufa-, illetve a gyujtószerszám árusítókra is ki kell terjeszteni.
Netán titkos gyufagyártás felfedezhetése végett továbbá, a gyufaipar legfontosabb félgyártmányait előállító fadrót (gyufaszál) és gyufadoboz gyáraknak jövedéki felügyelet alá való helyezése is ajánlatosnak látszik. Ugyancsak a kellő ellenőrzés foganatosíthatása végett jövedéki felügyelet alá kell helyezni a gyujtószerszámoknak, valamint az azok céljaira szolgáló gyújtási ötvözetnek előállítását is.
A már szabadforgalomba átment gyujtószereknek pótadóztatását állampénzügyi szempontokból annál is inkább el kell rendelni, mert a törvény életbelépésével az adó s a kincstári részesedés a gyujtószerek árában amúgy is érvényesülni fog és így feltétlenül megokolt, hogy a fogyasztó közönség által e címen fizetendő összegek az államkincstárhoz jussanak.
A törvényjavaslat 28. §-ában foglaltakra vonatkozólag a következőket kell megjegyeznem:
A jelenleg magyar állami igazgatás alatt álló területen ezidő szerint 8 gyufagyár van, még pedig Budafokon, Gyulán, Kecskeméten, Szegeden, Szombathelyen, Tokajon, Kiskunfélegyházán és Lajtaszentmiklóson. Ezen gyárak közül tulajdonképpeni nagy üzemnek csak az első 4 gyár tekinthető és a termelés zömét azok szolgáltatják. Az említett gyárak — amiként már a fentiekben kiemeltem — jelenlegi berendezésükkel a belföldi fogyasztást nem képesek fedezni. Magyarország jelenlegi gyufafogyasztása körülbelül napi 1,000.000 dobozra tehető, ami megfelel évi 73.000 láda (5000 doboz/láda) gyufának. Ezzel szemben az említett gyufagyárak jelenlegi évi termelése 29.700 láda, vagyis ezidő szerint 43.300 láda idegen gyufa behozatalára vagyunk utalva. Törekvésünknek természetszerűleg arra kell irányulnia, hogy hazai gyufagyáraink termelését oly mértekben fokozzuk, hogy külföldi gyufa behozatala mellőzhető legyen; ennek azonban az az előfeltétele, hogy hazai gyárainkat jelentékenyen kibővítsük.
Ezeket a kibővítéseket — amelyek a jelen körülmények között természetszerűleg tetemes költséget igényelnek — a hazai ipar viszont csakis akkor foganatosíthatja, ha részére a hazai piacot biztosítjuk, mert gyufakivitelre — függetlenül a hazai gyárak kibővítésétől — számítanunk nem lehet. Amiként ugyanis már a fentiekben ismertettem, Európa legtöbb államában, különösen a velünk szomszédos államokban gyufaadó, illetőleg gyufamonopolium van érvényben, a monopólium a belföldi fogyasztási területet mindenütt a belföldi iparnak biztosítja, az adótörvények pedig olyan rendelkezéseket tartalmaznak, amelyek idegen gyufának behozatalát csaknem kizárják, így pl. a belépti vámkezelésnél váló banderollizálásra kívánok csak utalni, amely oly nehézkes eljárás, hogy a kivitelt csaknem lehetetlenné teszi. A helyzet tehát az, hogy gyufagyárainknak kibővítése csak abban az esetben remélhető, ha biztosítva lesz részükre a belföldi piac, minélfogva oly megoldási módot kellett keresni, mely ebbeli célunk elérésére vezet. De ezt a megoldási módot annál is inkább keresnünk kellett, mert ha belföldi iparunknak ezt a védelmet nem biztosítjuk, úgy könnyen előállhat az a helyzet, hogy a hazai gyufagyárak nem fognak megfelelő kibővítéseket eszközölni, de ezzel szemben esetleg új gyufagyár sem fog alakulni, úgy, hogy a belföldi fogyasztás a jövőben sem lenne saját termelésünkkel fedezhető. Ezt a kérdést olyképpen vélem rendezni, hogy új gyufagyár létesítését, illetőleg üzembe helyezését a pénzügyminiszternek a kereskedelemügyi miniszterrel egyetértve adandó engedélyéhez tervezem kötni, vagyis nem szándékozom tilalmat felállítani, szem előtt tartom ugyanis azt, hogyha hazai gyáraink a szükséges kibővítéseket nem foganatosítanák, úgy módunkban álljon engedélyt adni új gyár létesítésére.
Amidőn azonban a hazai ipar részére ilyen védelmet biztosítunk, elengedhetetlenül szükséges viszont az, hogy a fogyasztás érdekeinek kellő megvédéséről is gondoskodás történjék és ebből a célból a törvényjavaslat 29. §-ának 2. pontjában felhatalmazást szándékozom biztosítani a pénzügyminiszter részére az iránt, hogy a gyufa alapárát, továbbá nagykereskedési, valamint detail árát is, a kereskedelemügyi miniszterrel egyetértve, időről-időre megállapíthassa, ami által elérjük azt, hogy a fogyasztó közönséget kellő védelemben részesítjük.
Ugyancsak biztosítani szándékozom a fogyasztó közönség érdekeit abban az irányban is, hogy mindenkor megfelelő minőségű gyufa kerüljön forgalomba. Ezt oly módon szándékozom elérni, hogy a pénzügyminiszter részére felhatalmazást kérek arra, hogy a gyufa minőségét, a kereskedelemügyi miniszterrel egyetértve, időnként megállapíthassa és ellenőriztethesse, de mindenkor szem előtt tartva a fehér vagy sárga foszfor felhasználására vonatkozólag az 1911 : V. törvénycikkben foglalt tilalmat.
A törvényjavaslat 29. §-a még felhatalmazást tartalmaz a kincstári részesedés megállapíthatására vonatkozólag is, amely rendelkezés indokaira a fentiekben már kitértem.
A törvényjavaslat egyéb rendelkezései lényegileg azonosak a fogyasztási adótörvényeinkben foglalt vonatkozó rendelkezésekkel.
A törvény életbelépésének időpontját azért szándékozom 1921. évi április hó 15. napjával megállapítani, mert körülbelül 1 1/2 hónapra van szükség ahhoz, hogy az előmunkálatokat foganatosítani lehessen.
Budapest, 1921. évi február hó 12. napján.
Dr. Hegedüs Loránt s. k.,
m. kir. pénzügyminiszter.