Tóth Sándor: A fafeldolgozás 1945 után (Budapest, 2001) című könyvének gyufagyártással foglalkozó fejezetei
Gyufagyártás (65-66. oldal);
Gyufaipar (322-325. oldal)
Gyufagyártás
A gyufaipar Magyarországon Irinyi János találmányától, a robbanásmentes gyufától számítva is közel 170 éves múltra tekint vissza, mely idő alatt a helyi jellegű, manufakturális kis műhelyekből fejlődött ki modern, automatizált iparrá.
A gyufagyártás az elsődleges feldolgozásnak olyan sajátos területe, amely az erdőgazdálkodás által kitermelt fanyersanyagot közvetlenül a végső felhasználás számára dolgozza fel. Falemezipari alapanyagból, hámozással készül a gyufaszál és klasszikus technológiával a gyufadoboz is. A gyufagyártásban, amely fokozottan tűz- és robbanásveszélyes tevékenység, ötvöződik a fafeldolgozás, a vegyi anyagok felhasználása, a papírfeldolgozás és a nyomdaipari tevékenység. A gyufagyártás további sajátossága volt a külföldi, pontosabban a svéd érdekeltség és fejlesztési irány.
Az 1949. évi államosítás után 3 gyufagyár működött az országban: Budafokon, Kecskeméten és Szegeden. Ezeket 1950 áprilisában a Gyufaipari Egyesülésbe tömörítették, majd 1952 áprilisában ismét önállókká lettek. A Gyufaipari Vállalatot a könnyűipari miniszter alapította 1954 októberében 1310/T sz. határozatával a budafoki, a kecskeméti és a szegedi gyufagyárak összevonásával budapesti (budafoki) székhellyel. 1959-ben a Kecskeméti gyárat megszüntették, a termelést a Budafoki és a Szegedi Gyárakba koncentrálták.
Az 1950-es, 60-as években nagyobb fejlesztés egyik üzemben sem volt, emellett azonban számos olyan racionalizálást, saját gépesítést hajtottak végre, amelyek a gyufagyártás egyes részfolyamataiban, műveleteiben megkönnyítették munkát, javították a munkafeltételeket a famegmunkálásban, a doboz-, szálgyártásban és a csomagolásban egyaránt. Ezek a lépések annál is inkább fontosak voltak, mert a termelés növelésének módját, az akkori szemléletnek megfelelően a gépek fordulatszámának növelésével, az erőltetett újítási és sztahanovista mozgalomban látták, aminek egyenes következménye lett az ott dolgozók kizsigerelése, a gyufák minőségének romlása (Magyar, 1993).
A budafoki és szegedi üzem kétműszakos termelésre átállítása után, 1959-ben leállították a korszerűtlen kecskeméti üzemet. 1974-76-ban került sor a Budafoki és Szegedi Gyufagyárak átfogó rekonstrukciójára. Ennek keretében szinte a teljes berendezést kicserélték. Gázkazánokat, nagy termelékenységű dobozkészítő, mártó-, töltő- és csomagológépeket építettek be az új világos üzemcsarnokba. A nagy termelékenységű gépek igényeinek megfelelően a hámozott dobozok helyett áttértek a kartondobozok használatára. A gyufagyártás egy munkásra eső volumene 1970 és 1979 között a 924 ezer doboz gyufa/főről 1445 ezer doboz/főre emelkedett (Halász, 1982). Az összes faipari üzem közül a gyufagyárakban stabilizálódott leginkább a létszám, és a szociális juttatások, a munkahelyek kialakítása is a legjobbak között volt.
A magyar gyufagyártás fejlődése folyamatosan tartott lépést a világ legkorszerűbb minőségi és technikai színvonalával, biztonsági (vagy svéd) gyufát állít elő. A cég életében rendkívüli jelentőségű volt az 1976. évben befejezett rekonstrukció, amely átfogó fejlesztést, az akkori világszínvonalhoz közeli korszerű technika és technológia beépítését jelentette a gyártásba. A Gyufaipari Vállalat ekkor termékeit Európába, Afrikába is exportálja. A fő irányok: Németország, Hollandia, Anglia, Finnország, Ausztria.
Az alapanyag-ellátás nagy része, a nemes nyár faállományból hazai forrásból biztosított, a gyufagyártásban használatos kemikáliákat részben hazai gyártóktól, részben pedig az importból szerzik be. A cég kapacitása az 1990-es évek elején évi 730 millió doboz gyufa 2 műszakos üzemelés mellett.
A Gyufaipari Vállalat számos elismerést kapott: 13 alkalommal volt Élüzem és Kiváló Vállalat. A vállalat 1991-ben a Magyar Általános Gyufaipari Kft. nevet vette fel.
Az 1993. évi magánosításkor a Swedish Match cég megvásárolta a Magyar Általános Gyufaipari Kft. többségi tulajdonát, 10% a munkavállalók tulajdonába került. A többségi tulajdonos működő tőke apportként portugáliai és írországi leállított gyárai berendezéseinek egy részét Magyarországra telepítette át, s megvásárolta a dolgozók tulajdonrészét. 1994-ben a most már abszolút többségi svéd tulajdonnal rendelkező cég irányításában jelentős átstrukturálódás vette kezdetét: a Kft-től független külön kereskedelmi részleget hoztak létre, átalakították a cég irányítását, fokozatosan kizárták az irányításból a korábbi budapesti vezetőket. A Swedish Match irányítása alatt bővült a termékválaszték, csökkent ugyan a hagyományos gyufák termelése, fokozódott viszont a levélgyufák és más gyújtók gyártása. Ekkor jelent meg a hazai piacon az ún. „Koronás gyufa”. 1998 végével azonban a Budafoki Gyufagyárban megszüntették a termelést és a Szegedi üzemet fejlesztették.
Gyufaipari Vállalat — Budapest
Magyar Általános Gyufaipari Kft.
Swedish Match Hungaria Kft.
A gyufaipar Magyarországon 140 éves múltra tekint vissza, mely idő alatt a helyi jellegű, manufakturális kis műhelyekből fejlődött ki modern, automatizált iparrá.
1949-ben, a gyufagyárak államosításakor a Budafoki, a Kecskeméti és Szegedi Gyufagyárak összevonásával jött létre a Gyufaipari Egyesülés. Ekkor a Szegedi Gyufagyár 99 termelő géppel és 45 villanymotorral rendelkezett. 1952-ben a gyufagyárak önállókká lettek, majd 1954 októberében alakult meg a Gyufaipari Vállalat budapesti székhellyel. 1959-ben a Kecskeméti gyárat megszüntették, a termelést a Budafoki és a Szegedi Gyufagyárba koncentrálták.
Az 1950-es, 60-as években nagyobb fejlesztés egyik üzemben sem volt, mivel általánosan elterjedt az a nézet, hogy a gyufaipar a tárcához tartozó faiparnál fejlettebb, ezért nincs szüksége modernizálásra. Emellett azonban számos olyan racionalizálást, saját gépesítést hajtottak végre, amelyek a gyufagyártás egyes részfolyamataiban, műveleteiben megkönnyítették a munkát, javították a munkafeltételeket a famegmunkálásban, a doboz-, a szálgyártásban és a csomagolásban egyaránt. Emellett a termelés növelésének módját, az akkori szemléletnek megfelelően a gépek fordulatszámának növelésével, az erőltetett újítási és sztahanovista mozgalomban látták, aminek egyenes következménye lett az ott dolgozók kizsigerelése, a gyufák minőségének romlása. A termelést az 1950. évi 316 millió dobozról 1970-ben 584 millió dobozra emelték (Magyar, 1993).
A minőség biztosítása érdekében került sor a két gyufagyár: a Budafoki és a Szegedi átfogó rekonstrukciójára 1974 és 1976 között. Ennek során olyan nyugatnémet és svéd gépek kerültek be a termelésbe, amelynek nyomán kevesebb létszámmal lényegesen magasabb lett a termelékenység, egy-egy gépen az eddiginél több művelet összevontan jelent meg; a gyufaszálmártó gépeken a térfogati töltés helyett a direkt töltést vezették be, aminek eredményeképpen lényegesen csökkent az összetört fejű gyufák aránya. A dobozgyártásban a nagyobb teljesítményű gépek miatt a fa helyett bevezették a karton használatát.
A magyar gyufagyártás fejlődése ekkor már folyamatosan tartott lépést a világ legkorszerűbb minőségi és technikai színvonalával, biztonsági (vagy svéd) gyufát állított elő. A cég életében rendkívül jelentős volt az 1976. évben befejezett rekonstrukció, amely átfogó fejlesztést, az akkori világszínvonalhoz közeli korszerű technika és technológia beépítését jelentette a gyártásba. A helyi igényeken kívül a vállalat ezután termékeit Európába, Afrikába exportálja. A fő irányok: Németország, Hollandia, Anglia, Finnország, Ausztria.
Az alapanyag-ellátás nagy része, a nemes nyár faállományból hazai forrásból biztosított, a gyufagyártásban használatos kemikáliákat részben hazai gyártóktól, részben pedig importból szerzik be. Legnagyobb termelési volument 1985-ben érik el, amikor is 730 millió doboz gyufát gyártottak két műszakban, s ebből több, mint 113 millió dobozzal exportáltak.
A Gyufaipari Vállalat 1992-ben alakult át korlátolt felelősségű társasággá, és 1993-ban vásárolta meg a Swedish Match (Svéd Gyufa) cég, amely teljesítve tőkeemeléses vállalását apportként több új és felújított gépet telepített Budafokra és Szegedre külföldön leszerelt gyáraiból. 1998-ben azonban a termelést a Budafoki Gyárban megszüntették és a Szegedi Gyárat fejlesztették, ahol reklámgyufák gyártására rendezkedtek be.
A vállalat igazgatója volt Fenyvesi Tibor, Magyar Ákos faipari mérnök.
Budafoki Gyufagyár — Budapest
A Budafoki Gyufagyárat a Hazai Bank Rt. alapította 200 ezer forintos alaptőkével 1894-ben „Unió” Magyar Általános Phosphormentes Gyufagyár Részvénytársaság néven. A foszformentesség az elnevezésben a robbanásveszélyes sárga foszfor elhagyását jelentette a gyufaszálon.
1944-ben a gyárat több légitámadás érte. Bomba esett a töltőterembe, a dobozterem feljárójára, s több helyen az udvarra. 1945 januárjában már üzemelt a gyár, és mint hadiüzem a Szovjet Hadseregnek dolgozott. Nyers- és tüzelőanyag hiányában azonban még 1947-ben is 89 napot álltak. A heti 48 órás munkahétre 1948-ban tértek át. A gyár 1949. évi államosítása után építettek üdülőt Balatonszabadiban, gyufagyári kultúrházat és napközi otthont tekintettel arra, hogy a gyárban a női foglalkoztatottak száma igen magas volt.
Az 1960-as években a megnövekedett exporttermeléshez három lépcsőben összesen mintegy 800 m2 raktárt építettek. 1969-ben tértek át a 44 órás munkahétre, amikor is bevezették a szabad szombatot. Ennek ellenére a termelés 26 év alatt a háború előttinek a két és félszeresére nőtt. A hazai piacra szállított hagyományos dobozgyufa mellett megjelent az exportgyufa, a levélgyufa, megindult a kosárháncs-, a fadugó-, a fogvájógyártás és nyomdaipari bérmunka. A rönkkérgezés nehéz fizikai munkájának kiváltásához többféle kérgező gépet is kipróbáltak, de egyik sem vált be, mert lassúbbnak bizonyult a kézimunkánál és megsértette a rönk szijács részét.
Fokozatosan korszerűsítették a gyufagyártás technológiai folyamatát: küldoboz, majd beldoboz adagoló gépet állítottak be, kicserélték a korábbi Roller típusú csomagológépeket nagyobb teljesítményű Ahrens gyártmányúakra. 1952-ben berendezték a Központi Laboratóriumot a vegyi anyagok és a készáru vizsgálatára, 1958-ban Romayor A/3 típusú nyomdai sokszorosítógépet, majd az exporttermeléshez több szín nyomására alkalmas nyomdagépet helyeztek üzembe.
Az elektromos berendezések rekonstrukciója 1954 és 1957 között történt. Ezzel párhuzamosan megbontották a korábbi transzmissziós meghajtást és áttértek az egyedi meghajtásokra. Az 1959 végén a gyár közelében felépült Monimpex Külkereskedelmi Vállalat Borpalackozó Üzemének a gyufagyár szolgáltatott gőzenergiát 100 m2-es BW kazánjával.
1959-ben a dolgozók létszáma 188 fő, ennek 60,1%-a volt a nő, 1970-ben 411-en dolgoztak a gyárban 70,3% női aránnyal. Ebből 1960-ban 20 fő középiskolát végzett és 4 a felsőfokú végzettségű, míg 1970-ben 24 középiskolai és 6 felsőfokú végzettségű dolgozott a gyárban. Az 1970. évi gyári családfelmérés szerint a vizsgált napon a 29 családból a férj és a feleség is a Budafoki Gyufagyárban dolgozott. Ekkor 142 olyan nőt és 40 olyan férfit találtak, akik még más üzemben nem is dolgoztak.
Szegedi Gyufagyár — Szeged
Szegeden a gyár elődjeként az 1858 szeptemberében alapított Neubauer József-féle gyufagyárat tartják számon. 1944-45-ben, az akkor még svéd érdekeltségű gyufagyárat hadiüzemmé nyilvánították, s a szovjet katonai parancsnokság alatt két héten belül megindult a termelés. Államosítására 1949 decemberében került sor, az első igazgató Szekeres II. István lett. Ekkor két neve is volt: Államosított Magyar Általános Gyufaipari Rt. szegedi üzeme vagy Szegedi Gyufagyár Nemzeti Vállalat.
1949-ben 111,4 millió doboz gyufát gyártottak, míg 1950-ben már 130,4 milliót. 1951-ben áttértek a „Szikra” gyufa gyártására. Ekkora rövid szálú „Szikra” gyufa ára 30 fillér volt, míg a hosszabb szálú „Béke” gyufa 40 filléres áron került a fogyasztókhoz. A „Szikra” kis küldobozait az üzembe állított új dobozadagoló gépek 1971-től nem tudták megfordítani, így gyártásukat meg kellett szüntetni.
A Szegedi Gyufagyár 1952 áprilisától önálló vállalat, majd 1954 áprilisában beolvadt az akkor létrehozott Gyufaipari Vállalatba, ahol a vállalati munkamegosztás keretében a budafoki gyufagyár a lehetőségekhez mérten exportra is termelt, ezért a hazai szükséglet zömét a szegediek gyártották. Esetenként a szegedi üzem is termelt exportárut, ezenkívül jelentős mennyiségű egyéb terméket, mint fogvájót, ládaelemet, fadugót is gyártottak.
A Gyufaipari Vállalat 1974-76 közötti rekonstrukciója után tovább folytatták a szegedi gyár fejlesztését. Korszerűsítették a rönkök hossztolását, modernizálták a festő-csomagoló részleget. Levélgyufa-készítő részleget alakítottak ki, új hulladéktüzelésű kazánt helyeztek üzembe. A szegedi kollektíva munkájának legnagyobb elismerése, hogy a gyár fennállásának 100. évfordulójára a Munka Vörös Zászló érdemrend kitüntetést kapta meg (Barna, 1994).
A vállalat 1993. évi privatizációja után bővült a termékválaszték, korszerűsítették a gyártást. A Budafoki Gyufagyár 1998. évi leállítása után annak, valamint a portói és liverpooli gyáraknak gépeit és berendezéseit Szegedre szállították. A reklámgyufák gyártására alkalmas gépsorok legutóbb a belgiumi Geraardsbergből érkeztek.
1999 végéig folyamatosan bővült a géppark és a termelés: 1993-tól közel 2 milliárd forint értékű beruházás valósult meg a Szegedi Gyufagyárban. 1993-ban 207 millió doboz gyufát gyártottak. A termelési csúcsot az 1999. év jelentette, amikor is 518 millió doboz gyufát állítottak elő.
2000-re a Swedish Match gyárakat is utolérte a gyufakereslet csökkenése. A cég vezetése úgy döntött, hogy felosztja a termelést a gyárai között: mindegyik az általa leggazdaságosabban előállítható termékeket gyártja 2001-től. A szegedi gyárban is csökkentették a termelést és a létszámot, a fő termék a reklámgyufa lett. Készítenek még vihargyújtót, kandallógyufát és fogvájót. A tervezett volumen évente 200-300 millió doboz gyufa. A Szegedi Gyufagyár korszerű technológiával, környezetbarát alapanyagokból állítja elő gyufáit, és a világ minden tájára szállítja (Ambrus, 2000).
A gyár vezetője Ambrus László gépészmérnök.
Források:
Ambrus László (2000): A gyufagyártás történetéhez. Kézirat, Szeged.
Barna József (1971): Képek a 75 éves Budafoki Gyufagyár történetéből. Gyufaipari Vállalat, Budapest.
Barna József (1994): 125 éves a Szegedi Gyufagyár. Faipar, 2. sz.: 61-62.
A Gyufaipari vállalat átalakulási terve (1992). Budapest
Magyar Ákos (1993): Hazai gyufagyártás: múlt, jelen. Faipar. 6. sz.